MENÜ

Fény és Szeretet Háza
Segitségnyújtás, összefogás egy jobb megélhetésért!

 

Szeretettel köszöntök,

minden Kedves Olvasót,

minden Kedves Érdeklődőt!

 

A Fény és Szeretet Háza program szervezésénél az volt a célunk, hogy

.... olyan ismeretterjesztő tevékenység folytatását vezessük be,

mely elsősorban  munkanélkülieknek, halmozottan hátrányos helyzetűeknek,

tehetséges,de nehézsorsú gyerekeknek segítése lehet!

Továbbá, minden pályakezdő fiatal felnőttnek,

általános iskolai és középfokú  szakmai képzésben már részt vevő de munkát nem találó,

a hagyományaink iránt érdeklődőnek, azt felvállalni tudó fiataloknak,segítséget tudjunk adni.

A  magyarságtudatos elképzeléseik megerősítéséért,

annak megvalósításáért, tevékeny,

kreatív módszerekkel vállaljuk fel,

s a felkészítés részeként átvezetjük Őket a munka világába.

Egyedülálló koncepcióként bekapcsoljuk az embereket

a gyártás (ruhakészitő szakma oktatása, szabó-varró tanfolyamok tartása),

termelés, gazdálkodás (háziasszaszonyképzés),

értékesítés, marketing, programszervezés, műsorvezetés, bemutatás,

továbbá művészeti produkciókba  szereplés /zene, tánc, próza/ stb ,

kézműves alkotó területeken a (nemezelés,

kékfestő készítés, fazekasság,

bőrdíszműves szakmák oktatása) globális világába,

mely párosul a konkrét megvalósítással: mesterségeink, viseleteink,

találmányaink, mezőgazdasági termelvényeink,

ipari termékeink , kézművességünk, számos területén.

A gyökereinkhez való visszanyúlással új perspektívát,

megerősítést kívánunk adni azoknak,

akik nem találják a helyüket a mai magyar társadalomban!

  

 

Asztali nézet